Befejező rész következik, ahol gyorsan kiderül többek között, hogy hogyan lehet „megvenni valakit autóStohl” és, hogy hogyan lehet az egyszerű emberek kapzsiságára apellálva saját magunkat piedesztálra emelni és az eddiginél is jobb színben feltűnni.
Hi-há-hö! Lássuk a medvét…
Szóval bitang ébredés volt az aznapi ébredés. Sosem voltam komában, de talán valami ilyesmi lehet, amikor felébredsz belőle. És mindezt förtelmes pia szaggal párosítva. Huh. És persze ezzel a kellemetlen ébredéssel egyidejűleg azonosulnom kellett ugye azokkal a tényekkel is, amit az előző bejegyzésben voltam szíves említeni. (Gy.k.: zsiga kulcs zsigával, egy csávó, a haverom, én, még egy csomó pia, meg egy csomó üdítő a kocsiban.)
Azonnali vallatásra fogtam a felébresztett idegent. Vagyis nem volt teljesen idegen. Ismertük látásból, innen-onnan, de sose volt úgy komolyabb dolgunk vele. Hopp-hopp, ébresztő! Volt egy csomó kérdésünk, de ő csak annyit kért, hogy had mondja el mi volt és kész. Beleegyeztünk.
Tulajdonképpen átrodeóztunk az egész városon többször is, hogy felvásároljuk valami jónak ígérkező piaüzletből az árut. Közben megtudtuk, hogy bezárt egy kocsma, mert sok volt a tartozás, a tulaj meg el akar adni mindent, mielőtt lefoglalásra kerülne az áru. Uccu! Eddig nem is volt semmi gond, simán ment az üzlet, kápé beszél, kutya ugat, vettünk egy csomó piát, amolyan SMITT pÁL-osan az alábbiakat: X. jégert, tiZ balentájnszt, 10 rolyál vodkát, 10 jimbínt, meg pár üveg ilyen kis csaj-italt, mint bélíz, meg az a szaxofonos pia… izé, nah, megvan: martini.
Nagyon jó pénzért megkaptuk. Jött az ötlet, tovább adjuk némi haszonnal. Meg is lett rá az ember aki átveszi, királyság van. Dől a lóvé! Ennek örömére pedig fel is bontottunk gyorsan egyet a sok közül -itt kezdődött a kalamajka. Hívtuk Z.-t, hogy jöjjön már, mert itt állunk ebben meg ebben az utcában egy rakat piával és el kéne vinni egy helyre. De vidéken volt sajnos, így fel volt adva a lecke, hogy hogyan hagyjuk el a placcot a málhával. Ekkor jött képbe -hívjuk így: Mr. Zsiguli. Ugye ott állunk egy csomó piával már vagy 20-25 perce, már nem éppen csak kótyagosan egy utca kellős közepén és befut Mr. Zsiguli. Mindkettőnknek egy ilyen sosem támogatott, de le nem tagadható ismerőse. Magyarul: tudjuk egymásról, hogy zsiványok vagyunk, hallottunk már egymásról, néha köszönünk is egymásnak, viszont sose üzletelnék vele, mert amúgy meg csiribiri. Nem egy kategória...
Szóval éppen arra gurul, meglátjuk, felugrunk, leszólítjuk: gyere tesó okosság van. Itt ez a csomó pia, el kéne vinni ide meg ide, kapsz pár ezret, meg tankolunk neked. Jó lesz? -kérdeztem. Ez meg: Óóóó... hogyne. Kapva kapott az alkalmon. El is indultunk, semmi gáz, röhögtünk nagyokat.
Megyünk, tankolunk, hopp! Elfogyott a kibontott ital! Pukk! Még egyet kibontottunk, nehogy már ne! Kinyílt az üveg, rácuppan a szájra és glutty-glutty, folytak a kortyok. Itt szakadt meg a kép és jött Mr. Zsiguli félig hiteles vallomása -mivel azért ő is rá-rácuppant az üveg lyukasabbik felére.
Elmondta, hogy el is mentünk egy palihoz, adtunk le egy csomó piát, vitt mindegyikből gazdagon. Mi meg a még több lóvé láttán tűzbe jöttünk, a zsebébe nyomtam egy tízezrest Mr. Zsigulinak és azt mondtam, hogy ő lesz a sofőrünk. Természetesen belegyezett. Boldogan. Így már hárman folytattuk az utunkat, volt pénz, pia, vettünk még egy csomó üdítőt valami kis boltban. Indok? Mr. Zsiguli szerint megsajnáltuk, mert valami fogyatékkal élt az eladó és ezért, hogy keressen ő is aznap megvettük az összes üdítőt (a piához, hááhááá). Állítólag többen végig is nézték ezt akkor...
Ezt követően Mr. Zsiguli egy kicsit kényes témához ért, már ami őt illeti. Kiderült, hogy este, vele együtt, megvettük tőle a kocsit kajakra, mert ugyanis azt éreztük a nagy részegségbe, hogy ez a kocsi nekünk nagyon szerencsés :)
Így megvettük, de megvan a pénz, ha gondoljuk visszaadja és legyen semmis az adás-vétel! Hálát adtunk az Istennek! Ez is lerendezve, minden ok! Ez gyorsan meg is volt. Közös megegyezés.
Brrrr-brrrrrrrr, rezgett a telefonom egyszer csak a nagy agyalásban. Egy fülke száma volt. Nem tudtam ki az, de felvettem. Fish-horse /Halló/! -szóltam bele. És az történt, amire abban a kibaszott pillanatban a legjobban nem számítottam. Az "üzlettársam", Balfasz hívott, az idióta nővérével az oldalán egy fülkéből, hogy ő nem hiszi el nekem ezt a farmer üzletet, gratulál, hogy ilyen ügyes voltam, levettem sikeresen és ha azt akarom, hogy megmaradjon a barátság, akkor egy órán belül vigyem vissza a pénzét... És csak hadar-hadar-hadar, szóhoz sem akar engedni. Én meg hirtelen azért csak közbe kérdeztem, hogy miből gondolja, hogy nem viszem a pénzét? Meg mi ez a bizalmatlanság? Mi van??? -Mert láttalak tegnap este. -hangzott a rövid válasz. Kis csönd, majd a telefon püty-püty-püty, püttyögött párat, és a vonal megszakadt. Én meg kétségbe estem.
Na mondom, ez látott tegnap este, én meg kurvára nem emlékszem, hogy mi a francot is láthatott ez a balfasz amitől ezt gondolja... Nem tudtam, hogy mit tegyek, nem tudtam semmit hirtelen. Haverommal összedugtuk a fejünket, miután útjára eresztettük Mr. Zsigulit. Felvettük tőle az előző este kifizetett ötven lepedőt a kocsiért, de azonnal vissza is adtunk neki tízet, meg a megmaradt piát és üdítőket neki adtuk, hogy húzzon a picsába és felejtse el az egész estét meg minket is! Dolgunk van, tipli! Mr. Zsiga fülig érő szájjal távozott és még köszönni se köszönt, eleget téve kérésünknek, hogy felejtsen el minket. (Ez tényleg gyorsan ment neki, mert mondom, még köszönni se köszönt.)
Bánja a franc, lelépett, végre nyíltan beszélhetek spanommal a történtekről, hogy mi hangzott el a telefonban. Ő sem tudta sehova sem tenni a dolgot, nem emlékezett semmire ő sem. Attól féltünk, hogy mivel az egész várost bejártuk, nehogy az legyen, hogy valahol részegen kikiabáltuk a nevét vagy kiröhögtük hangosan vagy valami és ő meg ott volt. Vagy esetleg a pénz eredetét mondtuk valakinek? Vagy látott valaki nálunk sok pénzt? Ha ez így van, akkor gatya. Haverom beszart egyből, azt mondta: - hagyjuk rá, ne hívjuk, ne keressük, had higgye azt, hogy tízezerrel beugrott és kész.
Én nem mentem bele, mert tudtam, hogy amit meghagytam neki üzenetbe előző nap, azzal el tudok felé számolni, ugye oda tudom adni a „kölcsönvett tízest”, meg mutatok még neki vagy 25-26 ezer "hasznot" és el is felezem vele. Ebből baj nem lehet. Haverom erőszakoskodott, hogy: - mi van, ha észre vették a többi lóvét??? Akkor mi van? - Biztos nem vették észre, mert akkor nem Balfasz közölte volna fülkéből, hanem az apja vagy yard vagy valami. Azért ennyi pénz ha eltűnik és kiderül, azért nem ekkora visszhangja van. Győzködtem, de hasztalan.
Én meg egyszer csak fogtam magam, vettem magamhoz pénzt rendesen és elindultam, hogy felkeresem Balfaszt. Sőt! - Ha minden jó, még kaszálok is kicsit - mondtam magamban optimistán, és elindultam.
Menetközben megszületett a terv. A terv pedig az volt, hogy nem lesz terv. Rögtönözni fogok. Igazság szerint nem tudtam, hogy mi lesz, de úgy voltam vele, hogy ha baj van, akkor előbb vagy utóbb, így is, úgy is szembesülnöm kell vele, tehát csak mentem és mentem. Megérkeztem a házhoz, egyből becsengettem. Még én is meglepődtem, hogy milyen természetesen ment. Pedig már a csengés után úgy éreztem, hogy lehet, várni kellett volna még egy kicsit. Vagy nem?! Azonban, mire dűlőre jutottam volna saját magammal, már ott is termett valaki a kapu másik oldalán és vadul keresve a kulcs útját a zárban elfordítja a szerkezetet, majd halk nyikkanással, de mégis oly hirtelen kinyílik a nagy fakapu.
Balfasz állt velem szemben dölyfösen, mint aki azt várja, hogy egy meghunyászkodó és magyarázkodó magatartással elfogadjam az igazát, amit a telefonba nekem előadott. De a faszt! Nem ezt kapta! Hanem mint egy dürgő fajd kakas, még dölyfösebben, mint ő, belibbentem a kapun és kértem, hogy kövessen a szobájába. Balfasz kikerekedett szemmel nézett rám, de látván magabiztosságom, engedelmeskedett. Ezek után tudtam, hogy nyerő a pálya! Ha itt nagy bajok lennének, nem én vezényelnék itt! Néhány hosszabbnak tűnő lépés után beértünk a szobájába, megérkezett O.P. is, szinte velünk egy időben. Én leültem az ágyra, ők meg velem szembe egy-egy székre, és mint Houdini a kalapból a nyulat, kirántottam a mellső zsebemből az előre kikészített 35-36 ezer forintot. Kivettem egy tízezrest belőle és átadom Balfasznak, majd ezt követte még egy tízezres, meg még az apró. A maradékot pedig látványosan eltettem magam, vissza a mellső zsebembe.
Egy fél percig néma csend, a két alfa egyed bután nézte a kézbe adott pénzt. Majd még egy kis idő múlva felröffen O.P.: - én megmondtam neked, hogy nem fog átvágni! És sértődötten átviharzott a szobájába.
Balfasz nézte még egy kicsit a pénzt, majd azt mondta: - bocs, hogy nem hittem neked, de tegnap láttalak fenn a városban egy csomó piával meg haverral, azt hittem, hogy elbuliztad a pénzt, és engem meg kihagytál az üzletből és nem adod vissza a pénzemet! De látom tévedtem és még egyszer: ne haragudj! - mondta.
Nem nagyon akartam elhinni amit hallottam, de el kellett mégis, mert ez egy újabb lehetőséget tárt fel előttem és élnem kellett vele. Mondtam neki, hogy nincs semmi baj, nyugodjon most már meg, mert meg van a kis pénze, plusz egy kis haszon! Ő örült neki nagyon, mert venni akart valami hiperszuper számítógép alkatrészt és így már pont meglett a fele ezzel a kis plusz haszonnal. Több se kellett: azonnal feldobtam neki a lasztit, hogy miért nem veszünk még egy kanyar farmert, hogy megint csináljunk egy kis plusz pénzt! Balfasz természetesen benne volt, hiszen a két szemével látja, hogy megéri ezt csinálni. Úgyhogy ölembe tette a kis ládikát, hogy vigyem amennyi kell, mondjam, hogy az mennyi, mondjam, hogy mennyi a haszon és másnap vigyem neki a megbeszélt összeget. Természetesen megint belecsíptem a hullámzó tömegbe, de most már úgy, hogy egy kis nem-zöld pénz is essen a szórásba, szóval így fele-fele arányba vettem ki megint dollárt és mint utólag kiderült, angol fontot.
Majd a szokásos folyamat, csak most a haverom nélkül. Hívtam Z-t, mentem a bankba váltani, kiélveztem a munkám gyümölcsét, majd másnap ébredés, és irány az aranybánya- ojjektum.
Balféknek leszámoltam egy, az előzőnapihoz hasonló tranzakcióval és haszonnal, és még vigyorgott meg a kis hasznát számolgatta, közöltem vele, hogy sajnos elfogyott a farmer és vége az okosságnak. Úgy csináltam, mint aki sajnálja, hogy vége, viszont mégis elégedettnek akartam tűnni, hogy legyen ő is az és had vigyorogjon a kis pénzének! Nagy nehezen, de mégis örömmel elbúcsúzunk és egy utolsó baráti öleléssel elváltak útjaink.
Szarrá kerestem magam ezen a csókán úgy, hogy közbe a barátság is megmaradt, baj se lett, semmi.
Később kiderült, ugye mikor indultak volna Londonba, hogy hiányzik a pénzből. Igen ám, de kiderült még az is, hogy Balfasz, felbátorodván a velem kötött sikeres üzlet megállapodások után, önálló üzleti karrierre áhítozott. De nem sikerült, természetesen. Többszörösen át lett vágva általam nem ismert személyek által. Ezeket beismerte és megúszta otthon egy kis segg elveréssel. Elvitte a balhét ez a szerencsétlen. Apukánál nem volt tétel ez az összeg, szóval nagy kalamajka nem lett belőle.
Viszont Balfasz és O.P. abban az évben nem mentek Londonba! De máshova sem, az tuti! :)
