Sok szar megtörtént velem.

Nem, nem szakítások, nem valamelyik szerettem elvesztése. Még csak el sem váltam. Nem lettem emós, sem számkivetett meleg. Csak peches lehettem vagy mi.

Egyesek évtizedeket verekszenek végig minden gond nélkül, nekem majdnem minden pofonom látta valaki, akinek nem kellett volna. Sokak követnek el gyerekcsínyeket, nekem majdnem mindből iskolai ügy lett. Többen keveredhetnek rossz társaságba, mint ahogyan anno én is -többeknek, egy idő után, én lettem a rossz társaság. Sokaknak a bíróság egyenlő a JAG-gel, én főszereplő voltam. De nem Harmon Rebb őrnagy oldalán...

Tényleg csak peches vagyok? Vagy csak életem első 25 évének pechszériája volt? Mostmár mindegy: mostmár tisztalap van és ez úgyis csak a jövőben fog kiderülni.

Viszont addig is: gecisok ... ez talán nem is jó kifejezés. Szóval olyan 3 évnyi Rádiókabaréra elegendő hülyeséget hallottam mindefelől. És ezek napról napra csak gyűlnek. Azt hiszem, hogy a blog egyik mottója ez is lehetne:

Az emberi hülyeség végtelen.

Még ha ezzel nem is mondtam most újat.

Vannak a blogírásban példaképek és nagy elődök, nem célom hozzájuk felzárkózni, sem hozzájuk hasonlítani. Egyrészt nem törekszem Pulitzer díjra, másrészt meg ez úgyis azon múlik, hogy mennyire fogjátok kajálni a sztoriaimat. Kajálni, kamázni, de nem megkajálni.

A történetek valódiak, viszont -főleg személyiségi meg egyéb jogokra hivatkozva- neveket megváltoztatok, vagy egyes részleteket picit módosítok. Higyjétek el: ez mit sem fog változtatni azon a tényen, hogy az idióták köztünk élnek.
(És nekik is ugyanannyi szavazati joguk van, mint neked! De ez majd egy, még le nem írt, sokadik sztori lesz...)